Egyre aggasztóbb a helyzet: több vármegyében burjánzik az influenza, már sokan kórházba kerültek
Az első héten 220 ember került kórházba súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 26-an szorultak intenzív ellátásra.
A Blikknek nyilatkozott a színész, akit korábban intenzív osztályon ápoltak.
Kedden hazaengedték Bodrogi Gyulát a kórházból, ahová múlt héten került be. A Nemzet Színészét pénteken a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának intenzív osztályára szállították, miután fulladozni kezdett.
„Szerencsére már jól vagyok, meggyógyítottak. Több vizsgálat is volt a napokban, és most mindent helyrehoztak. Az a helyzet, hogy bevizesedtem, ezt kellett megoldani.
Úgy engedtek el, hogy pihenjek, vigyázzak magamra, és mivel most nincs sem forgatás, sem színházi munkám, így ezt nem lesz nehéz betartani” – nyilatkozta a Blikknek a színész, aki már otthon lábadozik.
Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner